Segítség! Rozsdás lett a sütőlapom!

Ha bármi oknál fogva sérül a bevonatolt lap felülete, és hosszabb ideig nedvesség éri, elindul a korrózió. A natúr sütőlap esetében kiemelten kell ügyelni arra, hogy az előkezelést követően minden vizes tisztítás után újra legyen olajozva a lap.

De, akkor sincs minden veszve, ha mégis elindulna a rozsdásodás.  Egyszerűen le kell csiszolni a lap felszínét kézi vagy gépi csiszolással.
Rend szerint pici, apró foltokról beszélhetünk a sérült pontokon, így nem kell nagy munkára számítani, de én most egy extrém eseten mutatom be nektek a folyamatot a videóban.

Ez a lap még a tavalyi grillszezonban volt aktívan használva. ide-oda támasztva, rakosgatva, volt, hogy kint felejtődött a grillen és eső esett rá, volt, hogy „csak” pára érte, a lényeg, hogy nem megfelelő körülmények között volt tárolva, tisztítva. Ennek látjuk az eredményét.
Nekiestem csiszolópapírral (p 80 típus) , nagyjából 15 percembe telt a művelet, de géppel 2 perc alatt hozható és az eredmény is szebb.

Szépen látszik, hogy a rozsdától sikerült megszabadulni, de ezzel együtt a bevonattól is. Ahol érte a csiszolópapír, nem maradt rajta fekete bevonat, tehát kvázi egy natúr lapot kaptunk eredményül.
Ezzel sincs semmi gond, be kell vékonyan olajozni a csiszolt felületet, és csak úgy, mint az előkezelésnél, ki kell sütni a sütőben. Innentől bátran használhatjuk a sütőlapunkat tovább.